Történt mindez 1998. július 18-19-én csúcshódító csapatunkkal, a normál útvonalon. Na ez így túlzás, mármint a csapat kifejezés. Merthogy ketten voltunk mindössze. Levi barátommal indultunk neki a HEGYnek. De előbb nézzük az előzményeket.

Régebb óta túrázván - sokszor együtt is - egyszer csak elfogytak a hazai hegyek és ideje volt már szétnézni a környéken. Így aztán jött Erdély, a Kárpátok, ott pedig a Háromszéki- és Gyergyói-havasok, a Békás-szoros. Majd az Alpok: a Dachstein környéke, a Dolomitok, a Magas-Tauern: a Grossglockner vidéke, a Pennini-Alpok a Matternhorn és a Monte Rosa tövében, és még egy kis Alacsony-Tátra is, hogy csak azokat a hegységeket említsem, ahol túráztunk is, mert autóval az egész Alpokat keresztül-kasul szeltük már többször is. Szóval tavaly, mikor a Matternhorn tövében, a Hörnli-hütténél elfogyasztottuk - stílszerűen - a svájci csúcs-csokinkat, akkor kezdett előbukkanni bennem az a gondolat, hogy ha ide, 3260 méterre csak "ennyi" volt feljutni, akkor a Mont Blanc se lehet sokkal több, ha az ember nem sziklán akar feljutni. Mi pedig maradnánk a hagyományos, magyar teljesítménytúrákon is alkalmazott "tiszta erő módszernél", nem váltanánk a technikai tudást is igénylő mászásokra.

És amikor összeállt - '98 tavaszán - a szokásos nyári nyugat-európai portya terve, természetesen már szerepelt benne a Mont Blanc és annyira ez alá volt rendelve szinte minden más egyéb program, hogy az esetleges rossz idő miatti két nap csúszásra is volt benne alternatíva. Csak hogy biztosan fel tudjunk jutni, ne az időjáráson múljon.

A tavasz az internet böngészésével telt, sikerült is elég sok infót begyűjtenem. Így aztán, amikor elindultunk, már szinte minden részlet tiszta volt számunkra, hiszen az előttünk jártak leírásaival már megtehettünk egy virtuális csúcshódítást.

Ekkor már "csak" a felszerelést kellett begyűjteni. Új Boreal bakancsaink beszerzése után úgy döntöttünk, hogy talán jobb, ha a hágóvasat és a jégcsákányt idén még kölcsön kérjük.

Kondink felől nem aggódtunk, az itthoni teljesítménytúrák eddig még mindig elég alapot adtak a magashegyi túrákhoz is. Csakhogy sosem voltunk még oxigénben szegényebb magasságban. Ugyan tudtuk mire számíthatunk, csak azt nem tudtuk, hogyan fogadja ezt majd a szervezetünk. Egy aklimatizálódó túrán megtudtuk volna, ha nem hagyjuk éppen ki, mert az az épphogy 3000 feletti 1-2 órás tartózkodás, ahol hágóvasainkat és jégcsákányainkat is kipróbáltuk előző nap a Vanoise-ban, nem nevezhető éppen alapos felkészülésnek. Persze emögött az van, hogy tudtuk: sajnos ide boldog-boldogtalan felmászik már, ha felhozatja magát egy jó borsos áron megfizetett hegyi vezetővel. Itt nem lehet majd elbújni a világ zaja elől a hegyek legmagasabb gerincein sem.

Miután beszereztünk mindent, ami kell, jöhet a portya, indulhatunk !

Portyánk hatodik napján St. Gervais-ben a TMB (Tramway du Mont-Blanc) Le Fayet állomásán vettünk búcsút az "alaptábor" lent maradó két tagjától, és irány a HEGY !

De előtte alaposan tanulmányoztuk az időjárási előrejelzést, enélkül botorság lett volna elindulni. Aznapra szép, napos időt jósolnak, még négyezren is csak 40 km-es széllel, kellemes hőmérséklettel és ez megmarad a következő napra is. Időzítésünk már megint tökéletesnek tűnik, az időjáráson nem fog múlni ! Első képeink itt készültek rólunk. Egyébként expedíciónk szponzorálása annyiban merült ki, hogy ezeket a képeket a Westel és a Xerox scannnerein készítettük el, az interneten való megjelenést pedig az X_PROMPT biztosította, úgyhogy tekintsük ezt inkább utólagos támogatásnak a honlap elkészítéséhez, semmi többnek. Egyébként rákattintva bármelyikre, azokat nagy felbontásban is élvezhetjük - bizonyos részletek igazán csak úgy vehetők ki.

Szombat van, másnap pedig az Alpok napja lesz, amit az egyik szomszédos csúcs mászásával ünnepelnek a vállalkozó kedvűek. Ezért egy kicsit elkezdtünk aggódni, hogy Rákóczi úti forgalomban kell majd megjárni az utunkat, de szerencsére nem lett igazunk, "csak" sokan voltak.

9.10 - a fogaskerekű lassan megindul a közel 1800 méteres szintkülönbség legyőzésére (innen 584 méterről). A táj egyre "magashegyibbé" válik, amint a TMB közelíti a 2000 méteres növényhatárt és elhagyja a fenyveseket, innen már csak szikla van. Fentűnik, de még inkább elénk tornyosul az Aiguille du Gouter 3863 méteres orma, amelyen bizony fel kellene mászni - mert innen úgy tűnik, hogy ezt tényleg csak mászni lehet, pedig előtanulmányaink nem ezt sugallták. És azon van ma estére betervezett menedékházunk is. Ez bizony nem lesz unalmas !

10.25 - még egy alagút és elfogy a sín alólunk. Ez itt a Nid d'Aigle (a Sasfészek) 2372 méteren, az állomás neve pedig Le Glacier, merthogy sokan - szerencsére a többség - a Bionassay-gleccserig jött csak ide fel. Az csak egy kényelmes séta ide.

Itt az idő elindulni, csak előbb a nap elleni védelmet kell magunkra felkenni, mert itt fenn már nagyon erősen süt, különösen ma, mikor teljesen tiszta az idő, sehol egy felhő. Mai napi célunk: a Gouter-házig eljutni, hogy onnan hajnalban továbbindulva feljussunk a csúcsra. Ez 1500 m szint legyőzését jelenti mára, hogy este már 3817-ről tekinthessünk alá. Elég jó az idő, nem igazán kell még felöltözni. Először a des Rognes kunyhóig kapaszkodunk fel (2768 m), majd feljutunk a Téte Rousse-gleccserre. Azt, hogy ez egy gleccser, csak a térképről tudtuk meg, mert az az olvadó, havas-latyakos mező nem igazán tűnt egy igazi jégfolyamnak ebben a tűző nyári napban. Eddig volt viszonylag könnyű, most jöhet az Aiguille de Gouter meredek nyugati orma, amit a Grand Couloir-ral nyitunk. A normál Mont Blanc túra egyik kritikus része ez, ahol a leszáguldó kövek, mint a tekepályán a golyók próbálják eltalálni az útjukat keresztező hátizsákos bábukat. Ha az ember kellően gyors - és persze akkor indul el, amikor épp nem jön semmi -, akkor egy jó irammal gyorsan át lehet jutni a túloldalon várakozó, lefelé tartó csoporthoz.

Képünk már a kuloár túloldalán készült, Levi még a másik oldalon készül a kép bal felső harmadában. Innen már a Gouter házig ajánlott a sisak viselete, az út ugyanis meredek, a forgalom nagy (napi kb. száz ember felfelé és ugyanennyi előző napi felmászó meg lefelé tart) és ennyi ember már könnyen rúg le köveket. Már csak azért is, mert egyre több az olyan, aki csak "befizet" az útra, fogad jó pénzért egy hegyi vezetőt, hogy vigye fel a Mont Blanc-ra, de ő maga életében nem járt még magas hegyen.

Innen nincs már messze a ház, légvonalban nincs már 1 km, de 500 méterrel felettünk van. Eddig még a levegővel sem volt gond, hiszen olyan magasan, mint ahol a Grand Coulior-t kereszteztük, már voltunk, az oxigénhiányos helyzetet még saját tapasztalatból nem ismerjük. Itt aztán megismertük. Számomra 3500 m körül jött el ez az állapot, amitől kezdve egyre sűrűbben kellett levegőt venni, de egyébként semmi különös, legfeljebb érdekesnek mondható, de nincs vele semmi gond. Magas hegyet járt barátaink megjósolták számunkra, hogy igazán majd a huzamosabb magashegyi tartózkodás, a Gouterben eltöltött éjszaka után derül ki, hogy milyen hatással van ránk a magasság.

Emelkedünk hát tovább rendesen és egyre csodásabb panorámákban van részünk, itt van például az Aiguille de Bionassay északi fala a Bionassay-gleccserrel. Ezt fogják mászni másnap, vasárnap, az Alpok ünnepén a vállalkozó szelleműek - persze, mint később láttuk, nem a falon, hanem a gerincen végig. Már 3600 körül járunk.

Öt óra mászás után felértünk a házba, most kellene hát szállást szerezni. A ház igencsak tele van, nyilván már csak étkező asztalai alatt vagy felett kapunk helyet, de mi erre is számítottunk, nosza fizessünk be rá, mert ingyen aztán itt fent semmi sincs. Egy fél liternyi tea, vagy porból készült tej - de legalább melegen - belekerül 15-20 frankba. Szóval a szállás lehetőségét kopoltyúnként 94 frankért meg is kaptuk és amint utólag kiderült aznap valószínűleg elsőként, ami az éjszakai pozíciók szempontjából bizony nem volt mindegy. Ez is meg volt, vettünk hát magunkhoz némi étket, amit nem az étvágyunk diktált, hanem a gyomrunk üressége. Innentől kezdve ugyanis már a magasság, a hegy hatását kezdtük érezni, ami a mi esetünkben csak annyit jelentett, hogy semmi ételt nem kívántunk és pulzusunk nyugalomban is 110 körül volt. És még egy dolgot tapasztalhattunk: ezt a házat - legalábbis ilyenkor, nyáron - a benn tartózkodók fűtik, ami nem nagy baj, csakhogy a rajtunk kihűlt izzadság most kezdett egyre vacakabb lenni. Persze Levi barátomnál ez nem nagy gond, mert ő már melegebb februári napokon - otthon - egy pólóban túrázik, de Én sajna nem vagyok egy eszkimó. Nosza, ruhacsere ! - mondaná erre bárki, ha nem tudná, hogy cumó-optimalizálás címszóval szinte minden potenciális pótruhát lent hagytunk, hiába volt nálunk elég ruha -10 fok elviseléséhez is, most a többségét valahogy meg kellett szárítani. Megtámadtuk hát az egyik szobát, ahol a vastagabb péztárcájú, jó előre befizetők ágyon aludhattak és persze teljes panziót is vettek mellé. Egy olyat, ahova még besütött a nap és követve a nap mozgását, igyekeztünk mindig a napos részre helyezkedni és közben egyenletesen forogni, mint a grillcsirke a sütőben. Ez az akció naplementéig tartott és sikeresen zárult. Feladtunk egy SMS-t az alaptábori csapatnak, nehogy meglépjenek a lent hagyott jelentős mennyiségű babkonzervvel és persze a kocsival, majd már szárazon kibújtunk odúnkból, hogy kívülről is jobban szemügyre vegyük szállásunkat.

Érdekes ház, belülről fa, kívülről fém és a csúcs közelében, szinte az utolsó hómentes sziklákon áll. Innen már az örök hó birodalma jön - holnap. Addig viszont jön egy éjszaka egy igen vegyes társasággal. Korban úgy 20 és 50 közötti nemzetközi csapat jött össze: németek, angolok, franciák, japánok, olaszok, magyarok, majd másnap már szlovákok is, de volt a hegyen cseh és lengyel csapat is. 10 óra körül kiürült az étkező és eldőltek az éjszakai pozíciók. Kb. húsz potenciális éjszakázónak kell osztoznia az asztali, az összetolt padokon elfoglalt és az asztal alatti pozíciókon. És ekkor először Monsieur Gabort (ez volna szerénységem) szólították és kapott két szivacsot is, így az első két asztali pozíciót Mi foglalhattuk el. Már megint jól időzítettünk, csak a holnapi időjárás is ezt bizonyítsa ! Addig viszont alvás - kellett volna. Csakhogy vagy bakancsokkal döngött valaki végig a lépcsőkön, vagy egy alsó pozíciós mozdult meg az izolációs fóliája alatt olyan zizegéssel, hogy ha már éppen elszendergett az ember, kezdhette az egészet elölről. Ők éppen a hálózsákot optimalizálták ki a hátizsákukból. No, hát ez egészen háromnegyed kettőig tartott, mert itt akkor ér véget az éjszaka, hiszen reggelit kapnak a Mi "hálónkban" az arra jogosultak. Végülis érthető a korai időpont, mert 2 és 4 óra között el kell indulni. Akkor még biztosan vissza lehet érni a csúcsról. Egyébként semmi hegyi betegség, megy ez nekünk ! Kinéztünk hát, milyen az idő. Felhőben vagyunk, ez viszont nem jó jel ! Amíg felcuccolunk, reméljük odébbáll. Most már az igazi hegyi szerkót vettük fel: vízhatlan alsó és felső ruházat, beülő, sapka, kesztyű, hágóvas, fejlámpa, jégcsákány a kézbe. A kötelet és a jégcsavart is bekészítettük a Bosses-gerincre készülve. Ez egy legfeljebb méternyi szélességű gerinc közel a csúcshoz, ami ugyan nem túl hosszú, de mindkét oldala többszáz méteres szakadék. (Utóbb, egy hónappal a mi túránk után, ónos eső jégpáncélja borította be a Mont Blanc csoportot, ami a igen kockázatossá tette az itteni túrákat. Nos, hát ez a gerinc akkor, az ennek ellenére csúcsmászásra vállalkozókat már nem mind engedte át, többük lezuhant. Volt nap, hogy hárman is ! Ugye nyilvánvaló, hogy ezt túlélni, az már igazi csoda lett volna. Ebből is látszik, hogy ilyen magasságban már az időjárás az úr és tudni kell visszafordulni, tudni kell időben abbahagyni, még akkor is, ha nem könnyű, mert az ember sok pénzt, időt és fáradtságot ölt bele, hogy akárcsak párszáz méterre is a csúcs közelébe jusson.)

3.30 - Eddig húztuk a dolgot, mígnem elindulhattunk, kijöttünk a felhőből. Csak semmi rohanás, ez nem az otthoni oxigén-paradicsom ! Ha nem figyelünk oda, rögtön a megszokott otthoni tempónkra gyorsítanánk fel. Azonban néhány felturbózott lépés után rögtön igen szaporán kellett levegőt venni, úgyhogy gyorsan beálltam a tegnap már felfelé megszokott egyenletes, de lassú tempóra. Az első néhány száz méter az valami csodás volt, alattunk három kilométerrel Chamonix fényei, előttünk a Dome du Gouter oldalában a mászók piciny lámpáinak imbolygó fényei, felettünk a csillagos ég ! Már ezért megérte eljönni ide ! Nem is kaptunk sokkal többet már. 4000 méter tájékán ránk ült egy felhő, feltámadt a szél és firn kezdett el esni. 5-10 méternél többet már nem lehetett látni. Nincs más hátra, mint csatlakozni kell egy olyan csapathoz, amelyik tudja, merre van az út. Befogtunk egy négyfős csapatot, akik itt már egy kötélen mentek. Ez azt jelentette, hogy valószínűleg egy hegyi vezető hozta fel ide a mögötte baktató három embert. Bejött: az utolsót megkérdeztem és azt mondta, hogy neki fogalma sincs merre van az út, de az első tudja, mert ő hegyi vezető. Csak őket kellett követni az egyre erősebb széllökések és egyre metszőbb firn záporokban.

>6.00 - Felértünk az utolsó bivakba, a Vallot-házba. 4362 méteren vagyunk és az idő csak nem javul. Az egyik hátizsákon megpillantok egy hőmérőt: -3 fok van rajta. Benn a bivakban, vagy kint ? Végülis mindegy, igazi hideg nincs, a szelet is ki lehet bírni, de ilyen látási viszonyok között nem vállalkozhatunk a Bosses-gerincen való átjutásra - sajnos. Az idő a legkisebb jelét sem mutatja annak, hogy meg akar javulni. A ház közben dugig megtelt, már csak néhány állóhely van. Egyesek már indulnak - vissza. Úgy tűnik, ma senki sem jut fel, lassan mindenki elindult lefelé. Kissé csalódottan, hiszen a csúcs nem hagyta magát bevenni. Ezt hozta nekünk az Alpok napja, ma a HEGY győzött. Irány nekünk is a Gouter-ház. Megint kell egy csapat, vezetni lefelé. Ha nem temette volna be a firn a nyomokat, nem kellene, csak hát alapos munkát végzett. Egy igen turbós csapatot csíptünk el, lefelé csak másfél óra kellett. Itt ismét romlott az idő, már megint felhőben volt a ház, de legalább nem fújt a szél és nem szakadt az arcunkba a firn.

8.00 - Ha már az egész Mont Blanc csoportról egy nyomorult fényképet sem tudtunk csinálni, akkor legalább itt a ház felett megörökítjük magunkat. Ezt azért sokkal jobban bántam, mint a félsikert, mert legalább képen legyen meg öreg napjaimra ez a vidék !

Megint szárítkozás következett, közben Mi, a "hegylakók" feladtak egy SMS-t a "völgylakóknak", azzal a tömör summával, hogy félsiker van és ötkor érkezünk Le Fayetba a TMB-vel. Eltartott még vagy egy órát, míg elindultunk lefelé. Ekkor már szikrázóan sütött a nap, talán már fent is, sajnos innen nem lehet ellátni oda. Ereszkedés következett, most talán többet segítettek a beépített kötelek, mint felfelé. A Grand Couloir már rutinfeladat volt. Az utánunk jövő csapatnak azonban jó kis izgalmat hozott: a hegyi vezető által vezetett kis csapat első emberének sikeres átkelése után azonnal leszáguldott egy jó fejnyi méretű szikla a kuloár közepén. Ezek után a többiek igen fürgén keltek át. Nekünk, miután eddig jól haladtunk, volt időnk a Téte Rousse háznál egy kis napfürdőt venni. Előttünk az első nap számomra első pillantásra igen "húzósnak" tűnő nyugati orom.

A kép alsó részében középen a Grand Couloir átkelése, a fent pedig a Gouter ház - a nagy felbontású képen jól kivehetők. Innen már csak le kellett menni a TMB-hez. Miközben szemben velünk araszolt felfelé a mai Gouter-csapat, egyre melegebb lett. A vasútnál már 20 fok felett volt. Itt néhány magyar "kollégának" kiosztottuk tanácsainkat, majd felszálltunk a vasútra.

15.50 - fogasunk elindul lefelé. Viszlát Mont Blanc ! Útközben még készíteni kellett egy képet a Bionassay-gleccserről a névadó csúccsal és a Gouterrel. Íme:

Ahogy ereszkedünk le, egyre elviselhetetlenebb a hőség. Reggel még firnnel fűszerezett mínuszokban másztunk, most pedig már árnyékban is 30 felett van !

17.00 - megérkezés Le Fayetba, ahol az "alaptábori" csapat fogadott. Levi a melegtől szenvedett, Én meg a kiszáradástól, mert már megint egy "petit maleur"-t követtem el. Fent a Gouterben kiöntöttem az előző nap kvázi feleslegesen felcipelt tartalék palact vizemet.

Gyorsan irány egy üzlet és a villámgyors folyadék beszerzés. Beszállás hát a sütőre emlékeztető kocsiba és amint megvan a lötty, cél a kemping. Itt örökítettek meg, miközben az árnyékba menekülve pótoltam - tejjel - a már-már aggasztó méreteket öltő hiányt.

Lesz-e második kísérlet, ki tudja ? Mindenesetre a "félsiker" a kedvünket nem vette el, lesz még ennek folytatása, itt vagy máshol. Jó buli volt !