Először is a résztvevők - ülésrendben a hátrányos helyzetű hátsó sorban helyet foglalókkal kezdve:

• Tanyi Margit /Margó/ - alias Róka2, hivatására nézve matematikus (ő számolta a kanyarokat), informatikus-mezőgazdász vállalkozó, ja és aranykoszorús szobaparancsnok az X_PROMPT főhadiszállásán - összezárva szerénységemmel
• Lipovszki Gábor /Lipi/ - alias Róka1, mint a többi kanportyázó - villamosmérnök, megszállott Franciaország-rajongó, mobil permanens bizonytalanság-tényező - mobil, mint a telefon szolgáltató cég, ahol egyébként ügyködik
• Lányi Levente /Levi/ - alias Király, a mitfahrer nem mindig hálás szerepkörében - nem létező anyósom panorámával ellátott pozíciójában, egyébként megrögzött látványkereső, LEG-gyűjtő, átmenti időszakokban fajturista
• na meg Én, mint pilóta, az alpesi hágók - mint trófeák - nagy gyűjtője, szintén mindenevő látványvadász
  

Na most akkor itt - az utaslista után - kell megmagyarázni egy-két dolgot. A Rókák nevüket útközben szerezték, mert ugyan idén csak hét-nyolc igazi alpesi hágót másztunk meg - persze kocsival - , de azért az Alpok második legmagasabb hágóját most sikerült bevenni. Mi köze van a rókának a hágóhoz ? Nos, hát aki már volt kocsiban (vagy bármilyen járműben) rosszul, az már tudja. Aki nem, annak álljon itt egy vicc: -Hogy hívták a rókát kiskorában ? - Hányingernek. Márpedig egy rendesebb alpesi hágó legalább 100 kanyarból áll, ja és többségük közel 180 fokos. Namármost, minden kanyart lehet mérni, hogy hány "rókás" volt. Ugye, ahol már nem bírja a szegény páciens és kénytelen "megnevezni a kígyót" (boaaaaaa...), na az az 1 rókás kanyar, röviden csak 1 r-es. Bizony egy svájci hágón - hiba volt pont előtte enni - elértük a 0.8-0.9 r-es szintet néhány kanyarban, egyébként egész jól bírták és saját bevallásuk szerint végülis élvezetes volt az ő útjuk is, de a név ettől függetlenül megmaradt.

Közösen készített képeinkkel fűszerezném az útleírást, amibe most már csak bele kellene kezdenem ! Még csak annyit, hogy aki kíváncsi a képekre nagyobb felbontásban is, csak kattinson rá bátran bármelyikre !

Szóval a rajt: mire összevadásztam a csapatot és elindulhattunk, már rég feljött a nap, 6 óra volt, július 13-a, hétfő - egy nappal a franciák foci VB győzelme után, és eggyel a nemzeti ünnepük előtt. Miért fontos is ez ? Mert legtöbbet francia területen leszünk a következő két hétben - Róka1 legnagyobb örömére. Legnagyobb meglepetésemre az összes cucc befért a kocsiba, pedig elég sok extra cumó kell a tervezett Mont Blanc túrára és már a "tűzhelyet" sem hozza a másik kocsi, miután idén nincs is. Jót tett, hogy előtte egy hétig ijesztgettem a csapatot, hogy nem fogunk beférni ! Első napra rendelt 1210 kilométerünket Rábafüzes - Villach - Udine - Mestre - Verona - Brescia - Cremona - Ovada - Savona útirányon át este 7-ig legyűrtük és már az olasz Riviérán fürödhettünk a vacsora előtt. Albenga - egy kis, tengerparti nyaralóhely a francia határ közelében. A nyugis hegyi kempingekben ismeretlen "szolgáltatásokkal": vasúti töltés 10 m-re a sátortól (extraként egy kétvágányú nemzetközi fővonal), eredeti bennszülött vacsorázótárs néhány száz decibeles beszélgetési (!) hangerővel (négyen sem bírtuk túlkiabálni), és az elmaradhatatlan szúnyogok (plusz rendes nyári meleg a sátorban, huzat = öngyilkosság, következésképpen alvás csak éjfél után, de csak míg a vonatok engedik). Na, de másnap jöhet Monaco, Monte Carlo, Nizza és irány a Verdon szurdoka.

Jött is. Ezen a napon a nap látványossága az Oceanográfiai Múzeum volt Monacoban. Hát azt tényleg látni kell, az akváriumok igazán élményszámba mentek ! Természetesen megvártunk egy őrségváltást is a palota előtt, némi bolyongás a szűk utcákon, majd körbetekeregtük Monte Carlót kocsival, de hát ott parkolni a francia nemzeti ünnepen, az aztán már a lehetetlenség határát súrolta. Úgyhogy irány Grasse, a nemzetközi parfümmúzeum. Útban még a Cote d'Azur néhány látnivalóját is érintettük: a Grande Corniche - a tengerparti felső párkányon vezető út, majd Nizza és Cannes - tömegben. Persze mire a parfümmúzeumhoz értünk, az már bezárt, de egy helyi üzemé még nyitva volt. Itt aztán magunkhoz vettük az arra a hétre rendelt illat adagunkat és hoztunk is haza belőle. Már csak el kellett evickélni Castellaneba, mert estére tüzijátékkal vártak, azt meg csak nem késhettük le. Igazán szép tőlük, hát nem ?! Ja, hogy az a nemzeti ünnepükre készült ? Lehet, de nem jobban hangzott ez így ?

Végre egy nyugis éjszaka után már csak egy ugrás a Verdon szurdoka. Lipi, francia szakértőnk innen kezdve élt igazán, ez már az ő terepe - igaz, hogy csak hat napig. Szóval a Verdon és Európa legmélyebb szurdoka tényleg nem semmi ! A Sámson-szurdokba mi is besétáltunk, de az igazi látvány a francia Grand Canyont megkerülő útról nyílik és a szurdok végén ott egy türkizkék tó stranddal - naná, hogy ott is fürödnünk kellett. Lipi is itt került megörökítésre. Igaz, hogy az aznapra tervezett Vercor-beli célunkat ezután már nem érhettük el, de ennyit bizony megért. Ezek után a Vercor déli lábánál, még Die előtt, kb.1000 m magasan találtunk egy pici kempinget. Itt kezdhettük szokni az alpesi éjszakai hőmérsékleti viszonyokat. Jött még később kutyára dér ! Persze a hideg is viszonylagos, mert Levi még itt is egy pólósra vette a figurát, mikor a többieken már legalább három réteg ruha volt. Lehet, hogy fagyálló folyik az ereiben ?

Reggel az első állomás Die, bevásárlás - a betevő bagette és flute begyűjtése időszerű már, majd a levendulaméz hazájának elhagyása következik - ennél északabbra a levendula már nem terem meg. Ez nagy hiba, mert mire megálltunk egy tanyánál, hogy ott majd aztán veszünk, már csak dióméz volt és kedvesen közölték, hogy Die-ben vehettünk volna utoljára. Én ezt azóta is hallgatom, mint pilóta, hogy ha hamarabb állunk meg ... No, de itt a Vercor-hegység, amelynek vadregényes útjairól hosszú énekeket zengett az útikönyvünk - nem alaptalanul. A Grand Goulets és a Goule Noir utak látványát leginkább videóra kívánkozó alagutakkal, szűk szorosaival, keskeny sziklapárkányain vezető útjaival még négyünk összes fényképével sem lehetett igazán visszaadni. Előző két portyánk operatőri párosa idén sajnos nem jött velünk. És most már irány mai napi célunk, Val d'Isére. Be kell hozni a lemaradásunkat, mert már bizsereg a lábunk, hiszen Levivel a Mont Blanc megmászására készülünk. Ez a bizsergés volt az oka, hogy Grenoble mellett csak elsuhantunk - Lipi itt töltött pár hónapot akkor, mikor Franciaország iránti szerelme bimbózni kezdett (itt meg kell jegyezzem, hogy azóta kihajtott rendesen). Ez a Vercors-Vanoise "térugrás" hozta össze a második feketepontomat. Miután ezt is begyűjtöttem, már előttünk is Európa második legmagasabb hágója. Igen, most az Iseran-hágót másszuk meg, hogy leereszkedve a Val d'Isére-i kempinget támadhassuk meg ma éjszakára. De előtte Lanslebourgban megálló: Levi vízálló széldzsekit keres, Én meg achát gyűjteményemet gyarapítanám immár a második (!) darabbal, ha nem hagytam volna magam lebeszélni. Kellett ám küzdeni később, hogy mégiscsak összejöjjön valami szép ! És itt a hágó... Jó nagy, többet nem lehet róla mondani, a Stelvio-hágónak közelébe se jöhet, pedig az csak 2757 m, ez meg 17-el mégiscsak több. A képen Lipi az Iseran-hágón - és mielőtt a savanyú tekintetről bárki azt hinné, hogy ez Franciaországnak szól, az téved, "itt má kérem időjárás vót". Ezért aztán majdnem meg is fogyatkoztunk (Istenem, mennyi hely lett volna a kocsiban !), merthogy ez már igazi hegyi kemping volt, a többség hegymászó, de legalábbis zerge mintájú fajturista és "rendes" hegyi hőmérséklet ! Miután az éjszakát úgy 1800 méteres magasságban töltenénk, hát megnéztük a recepción az egyébként egész jól működő időjárás előrejelzést, mire is számíthatunk. Hát 2000 m-en 3 fokra, igaz gyenge széllel, esőmentesen. Margó, szegény, mint egyetlen, akinek nem volt ilyen hőmérséklet elviselésére alkalmas hálózsákja, miután már mindent magára szedett éjszaka a hideg ellen, valamit muszáj volt a fogai közé is szorítani, hogy vacogásának csörömpölő zajától legalább hagyja má' békén a kempinget aludni ! Hagyta is, ... és túlélte.

Ötödik nap. A mára rendelt feladat: egy előtúra a Mont Blanc előtt, legalábbis Levi és Én számomra. Miután még nem voltunk huzamosabb ideig 3000 m felett sem, most azt tűztük ki, hogy efelett töltünk némi időt és gyakoroljuk a hágóvas és a jégcsákány használatát. Mi vagyunk a képen is, nem kell már mondanom, melyikünké a pólós-rövidnadrágos szerkó. Röhej, de mi akik Európa tetejére indultunk, az aklimatizálódási gyakorlatot egy mindössze 3010 m-es csúcson töltöttük (90 percig !), majd egy 30 méteres hófolton gyakorlatoztunk, hogy ha bármelyikünk kiesne majd, akkor a másik meg tudja-e egyáltalán fogni.  Az eredmény nem állítom, hogy meggyőző volt, de ekkor kellett előszednem Levi barátom ez elleni csodaszerét. Ő ugyanis itthon - bevallása szerint - az indulás előtti utolsó két hetet már csak "arcra gyúrással" töltötte. Én pedig ezek után a "nagy mellény" - egyébként ilyen hőmérséklet mellett praktikus - ruhadabjához folyamodtam. Tehát következő nap egy nagy ARC és egy nagy MELLÉNY indul majd a Mont Blanc-ra. Közben Margóék is túráztak egyet itt a Vanoise Nemzeti Parkban. Az előző napi baljós felhők elmentek, igazán szép idő volt hozzá ! Ez a szép kis buckanövényzet is itt akadt lencsevégre. És délután irány St. Gervais-les-Bain, a Mont Blanc lábánál, a Tramway du Mont Blanc (TMB), a hegyivasút kiindulópontja következett. A kemping itt is szuper (Lipi szerint: "Persze, hiszen FRANCIA !"), felettünk egy böhöm nagy hegy, ami csak egy vacak háromezres, de látványnak nem utolsó. És mi egy másfélszer ekkorára igyekszünk másnap ???

És eljött a nagy nap, csapatunk osztódik - na nem úgy, hogy többen leszünk, sőt lehet, hogy kevesebben is, mert a francia Alpok egy nyári szezon alatt manapság már vagy 100 embert nem enged vissza többé és ebből a Nagy Fehér közel negyvenet tudhat a magáénak, így nekünk sem árt vigyázni vele. Szóval a járgány első sora felszáll a regggeli első TMB-re, a második, a "Rókasor" pedig végre előre juthat, mert kap egy kocsit és szerencsés esetben még hozományként hozzá örökölheti a gázfőzőt a 20 megmaradt ételkonzervünkkel, nem is beszélve a plusz sátorról, meg még amit nem viszünk fel magunkkal. 9.10 - érzéki búcsú Le Fayetban a TMB alsó végállomásán. Ha minden jól megy, találka ugyanitt, másnap délután. Szóval Lipiék elviharzanak, megnézik Genfet, majd másnap Chamonix-t és közeli kapcsolatot teremtenek a Bossons-gleccserrel - megjegyzem, abban a hőségben, ami akkor letámadni készült minket, egy kis "jeges" túránál nincs is jobb. A képeken ismét Lipi, franciaországi búcsúfellépésén (ez itt az utolsó napja). Amolyan portyázó Süsüként Margó hosszú pórázon elengedte lepkét fogni egy alpesi mezőre. Hogy hol a lepke ? Azt bizony Én sem tudom. Mi meg közben megjártuk a HEGYET és vasárnap délután ötkor ugyanitt - Le Fayetben - találkozunk. Hogy ki ne jöjjünk a szinkronból, időnkénti SMS-váltással tartottuk a kapcsolatot a völgyi (szerényen hívjuk egyszerűen csak alaptáborinak) rókacsapattal, így végülis odarendeltük "taxinkat" az állomásra. Margóék számára csak itt derült, hogy az utolsó üzenetben szereplő félsiker mit is jelentett. Egyébként ez volt az Alpok napja St. Gervais-ben - nem véletlen: aznap nem hagyta magát legyőzni, de miért is hagyná, ha Ő az ünnepelt ? Lehet, hogy másnak sem hagyja ilyenkor ? Mert ezt a napot a hegymászók is egy Bionassay-mászással ünneplik, az meg csak egy vacak 4052-es csúcs ! Aki az eseményekre részletesen is kíváncsi, kalandozzon el a Mont Blanc túra beszámolójára. Érdemes ! És ha a másik nézőpont is érdekli, akkor ne hagyja ki Levi Mont Blanc beszámolóját sem. Mindenesetre a három nappal ezelőtti éjszakai vacogás után aznap délután kb. 35 fok volt, így éjszaka is alig kúszott 20 alá, igaz, most csak 700 m a magasság. Ez ám a tűrőképességi próba számunkra, mert Mi ketten aznap hajnalban 4-kor -3 fokban túráztunk 4000 felett ! De legalább kevés a szúnyog !

Megint hétfő, túl vagyunk a portya felén, már a második hetünket kezjdük el és Lipovszki úr legnagyobb bánatára ma el is hagyjuk kedvenc birodalmát, mert este már Svájcban verünk sátrat. Irány hát Chamonix, ami Levi és Én számomra még újdonság volt. Vicc, de Mi, akik fenn voltunk, innen láthattuk meg először a Mont Blanc-t és vele előző hajnali útvonalunkat is, immár világosban. Európa teteje kicsit most is pipál - a kép jobb harmadában, középen kell keresni. Némi jelvény és bakancs vásárlás után eljött Lipi számára a szomorú búcsú pillanata, mert a hágón (Col des Montels) túl már Martigny és vele Svájc, tehát hat nap után elhagyjuk Franciaországot. Merthogy szerinte idáig aztán minden szuper volt, mert minden francia volt, na de innen már semmi sem az, következésképpen nem is lehet szuper, lehetnek aztán a tehenek lilák, a rétek smaragdzöldek, a vízesések égből szakadóak, de azok már mások ... Igen, bizony jött még néhány olyan dolog, amit a portyaterv tervezett látnivalói között vastagon szedtem. Ez azt jelentette, hogy ezeket feltétlen meg kell nézni. Sőt jött olyan is, amit ott találtunk, ahova most tartunk és bizony kár lett volna kihagyni. Hova is tartunk most ? Cél a Berni-Alpok északi oldala, Svájc legmagasabb vízesése, a Staubbachfalle és annak tövében a Jungfrau-kemping. Addig átvágunk a Jaunpasson, majd a Thunersee mellett jön Interlaken, a völgyünk bejárata és a végcél: Lauterbrunnen.

Kilencedik nap: mivel is indulhatna egy olyan nap Svájban - amikoris a kemping saját szupermarkettel is bír -, mint bevásárlással ? És nem akármilyennel: csokoládékészleteink felhalmozása vette kezdetét aznap (a három kilós Tobleronét helyhiány miatt sajnos ott kellett hagyni). Ezek után jött az itt felfedezett "vastag betűs" program szinte a szomszédban: megnéztük Európa egyetlen sziklába vájt gleccservízesését (már megint egy "LEG"), a Trümmelbach barlangját. Igen, barlangját, mert igen alaposan belevágta magát a sziklába (volt rá elég ideje, nem ma kezdte) és ott már kivilágított folyosók, párkányok, erkélyek mellett, alatt, között dübörög a víz olyan erővel, hogy minden hangukat elnyomta és közben finom vízpárával terített be. Amikor aztán ismét felszínre tör és igazi vízesésként zúdul le, ott már szerpentinező lépcsőkön követhetjük az útját a völgy aljáig, míg egy közönséges patakká válik és csöndben elindul a Brienzersee felé. Lipi is itt teszi szét a kezét: ezt már Ő sem tudja megállítani, bezzeg, ha francia víz lenne ! Ezek után visszatérve kempingünkhöz jöhet a Staubbbachfalle, ami már tényleg igazi vízesés, ahogy kell: nagy sziklafalon, hogy mire a víz leér, már egészen szétporladjon. Ehhez a jó svájciak vájtak egy kis sziklafolyosót, meg egy alagutat is, hogy be lehessen sétálni alá és a lehető legkevésbé ázzon el a NEM magunkfajta autós, városi kocaturista. Következő két képünk már ott készült.  Ezzel itteni programunk véget ért, indulunk a mai napi végcél, a Swissminiatür felé, Melidébe, a Luganoi-tó partjára. De előtte még két hágó: a Grimsel a vízerőműveivel és a Nufenen a zivatarával. Majd végre ismét autópályán lejthetünk lefelé a Val Leventinában, immár Ticino kantonban. Na, de miután ismét egész alacsonyra ereszkedtünk és kijöttünk a hűs völgyekből, olyan párás hőség fogadott Melidében, hogy igen nagy szenvedés volt tűző napon végig fényképezni Svájcot kicsiben, mert ez a Swissminiatür.  Egy 20x50 méteres területen felépítettek mindent 1:50-es méretarányban, ami jellemzően svájci: tavak, várak, templomok, vasutak, hegyek, autópályák, kötélpályák, siklók, fogaskerekűk, kompok, alagutak, mint egy nagyra nőtt terepasztal.Sok minden mozog is: nemcsak a vasút, a kötélpálya, a komp, a repülőgépek motorja, egy autópálya teljes forgalma, hanem még egy bobpályán is fut egy bob és a táncosok is ropják egy várudvaron. Ha mozgás van, akkor hang is kell: orgonaszó a templomból, repülőgépmotorok zaja, a zene a tánchoz, hajókürt. Ez aztán a terepasztal, ezt nekem találták ki ! Még a két tekercs filmet és az alapos leizzadást is megérte. Levivel zárásig elfényképezgettünk itt, miközben a Rókacsalád már rég egy hűvös rókalyukat keresett - és talált egy szemközti klimatizált szupermarketben. Ezt muszáj volt nekünk is megejteni, mert iszonyú mennyiségű hűvös lére vágytunk. Két doboz hideg tej lett belőle, de azonnal ! Ez visszaadta az életerőt és már csak kempinget kellett keresni. Csakhogy mivel megint vízparton voltunk, ez korántsem volt egyszerű dolog, mert jó kempinget találni, ami még nem telt meg, nos hát az nem egyszerű. Ami összejött: egy vízparti, nem nyomorgós tömegparty - ennyi a jó, kissé zajos szomszédság, dögmeleg egész éjszaka, szúnyogok és két fizetős zuhany egy hadosztálynyi emberre - ez meg mind a rossz. Istenem, hol vagytok ti nyugis hegyi kempingek ? Ezek után a strand volt néhányunk zuhanyzója, pardon fürdője, de az is meleg volt, még csak nem is tudott lehűteni. Szóval megint jött egy éjszaka, amit túl kellett élni, mert a következő esti kemping igen szuper, csöndes és kicsi is lesz (ezt az előző portyán is érintettük), utána meg jön a Dolomitok !

Szerda: gyors bevásárlás reggel Luganoban és gyorsan el innen a hűs hegyek közé ! Három finom hűvös hágó vár ma ránk, elsőként némi autópályázás után a Szent Bernát-hágón nyilván nem az alagúton jutottunk túl, hanem a régi úton, fenn a hágón. És ahogy leértünk a túloldalán, irány ismét fel, most épp a Splügenre, amelynek déli oldala helyenként már-már a Stelvio-hágó kanyarjaira emlékeztetett, pedig ez csak egy "gyerekhágó" (2113 m). Átkelve rajta már Olaszorszában voltunk épp csak egy órácskára, mert Chiavenna után ismét Svájc jön, majd a Maloja-hágó elvezet minket St. Moritzba, ahol a jobb "polgárok" múlatják az időt. Nem is tudom miből volt itt több, ékszer-, óra- , ruhaüzletből vagy sokcsillagos szállodából. Rendes emberék itt nem csak ejtőznek, de bizony vásárolnak is. Akkor hát mi is megmutatjuk, hogy honnan evett a fene minket oda, mert nem akárhonnan jöttünk ám. Mi, Orbánia nem hivatalos portyázói, mi aztán tényleg megmutattuk, hogy van mit a tejbe aprítani és Levivel letámadván egy szupermarketet, megvettünk egy EGÉSZ grillcsirkét ! Szegény néhai szárnyast aztán középkori módszerekkel, kézzel lábbal befaltuk a kocsiban és aznap végre nem kellett megint konzervet vacsoráznunk ! Most már jöhet egy igazi, hegyi kis kemping, egy kicsi hegyi faluban. Ez pedig Madulain, Graubündenben az Inn völgyében, ami még az autós térképeinken sincs rajta, pedig még egy tüneményes vasútállomása is van - mellette pedig a kemping. Már megint egy vasút melletti kemping ! - mondhatja most bárki. Nem lehet egy nagy élmény, hisz első nap sem volt az. Csakhogy itt a hegyek között ez az egyvágányú keskeny nyomtávú rétiai szárnyvonal tényleg csöndes, forgalom alig van. Ráadásul a kemping vizesblokkja párját ritkítja, a társaság is csendes és ismét sehol egy szúnyog ! Van egy kis faház is, amely remek étkezőhelyként szolgál esőben is, meg egy saját forrás is, hát mi kell még ? Erre voltak ugyan még tippjeink, de hát nekünk semmi sem elég ...

Tizenegyedik nap, közeledik a koronázás ! No nem Levié, Ő már amúgyis Király(nak tartja magát), hanem a túránk megkoronázásának szánt élvezkedés a Dolomitok mészkőcsipkéi társaságában. Tubrénél átlépjük az olasz határt, hogy Bolzano felé vegyük az irányt, mert ott már vár ránk Ötzi a Dél-Tiroli Régészeti Múzeumban. Előtte viszont jött a feladat, meg kell próbálni Val Venostában, a már jól bejáratott Sparban begyűjteni a rég áhított piros áfonya dzsemet. Végre sikerült ! Az egész készletet felvásároltam - jöhetnek a vadpecsenyék ! Ötzit ezután még sikerült elcsípni. Hogy is ne sikerülhetett volna, hiszen ősember a lelkem, akit egy ötztali gleccserben találtak, Ő magától már nem megy el. Inkább szenzációja marad ennek a múzeumnak az Ő ablakkal ellátott fagyasztó szekrényében. Némi városnézés után megint indulhatnékunk támadt fel a hegyek közé, elegünk lett a hőségből. Utunk immár Cortina d'Ampezzoba tart, de nem a legrövidebb, a legforgalmasabb Dolomit úton, hanem némi tekergéssel, kerülőúton, hogy még többet láthassunk ebből a lenyűgöző hegységből. Először a Rosengartenen haladtunk át. Rengeteg fenyves, viszonylag kevés sziklás terep, sok kellemes potenciális túra kezdőpont és azért néhány sziklacsipke sem maradt el. Ide is vissza kell még jönni ! Moenánál keresztezzük a Dolomit utat. Rengeteg ember, de nagyon kedves kis település, még tilosban parkolva is megér néhány fényképet. Majd tovább a Marmolada, a Civetta és a Pelmo déli oldalán, hogy átvágva az Ampezzo völgyébe, délről jussunk be Cortinába, ha nem lett volna a kiszemelt hágó lezárva, így még a Piave völgyét is megnéztük, mire elérkeztünk következő két napi szállásunkként tervezett kempingünkbe. Ez már a harmadik kipróbálandó kemping itt - no nem azért, mintha a többi leszerepelt volna, csak a változatosság - mint tudjuk - gyönyörködtet. Ekkor még úgy terveztük, hogy most már csak itt túrázgatunk a Dolomitokban és innen már egyenesen haza megyünk a harmadik napi levezető túra után, csakhogy ... De ne vágjunk a dolgok elébe.

Ez már a második portyás péntek és végre az első "dolomitos" túra. Csapatunk már megint osztódik: az első sor a Giau-hágóra gurult fel, a hátsó sor pedig Lipi krónikus, egyre mélyülő Franciaország-hiányát oldandó vásárlóútra indult Cortinába. Levi és Én számomra tehát "hágóközi" túra következik a Giau és Falzarego között. Az idő szép, meleg sincs, csak a záporfelhőket kell jó időzítéssel elkerülni. Először az Averau menedékházat érintjük, majd a Nuvolaot az aznapi csúcsunkon, mindössze 2574-en. De itt a látvány a lényeg, nem kell mindig csúcsokat gyűjteni ! Mindhárom kép itt készült, nem véletlenül: teljes a körpanoráma. Az első képen az innen semmiségnek látszó Cinque Torrival, a háttérben a környék legmagasabb hegycsoportjával, a Tofanákkal, itt a sziklán pedig egy érdekes szoborral, ami talán egy mormota akar lenni. És itt látszik a Rákóczi úti csúcsforgalom is: ennyi embert itt péntek délelőtt !? Szerencsére később elkerültük a népfolyamot. A következő kép távolban a Pelmo csúcsát mutatja, előtte a Ra Gusela csúcsa és jobb szélén a Giau-hágó. Tovább az Averau (lásd harmadik képünket) déli oldalán vezetett utunk a Passo di Falzaregoig. Most már csak itt van esélyem beszerezni az idei achátot, úgyhogy irány az ajándéküzlet, terepszemle következik és siker esetén, másnap ha a kocsi is nálunk lesz: bevásárlás. Ezalatt átvonult egy zápor is, indulhatunk. Most a Cinque Torrit közelítenénk meg előbb, a tövéből még megdöbbentőbb a meredek fala és mögötte a sokkal nagyobb Tofana di Roses sem akármi. Majd otthon nem igazán megszokott hullámvasút után a Nuvolao másik oldalán zárjuk a kört és érkezünk vissza a Giau-hágóra, ahonnan Mi is és sokan mások is elindultak aznap reggel. A hágókat előszeretettel választják magashegyi túrák kiindulópontjául. Hát igen, itt - ahogy mondani szokás - "sec-perc alatt" el lehet veszíteni 100 m szintkülönbséget, és persze ugyanennyi idő alatt be is lehet gyűjteni, csak az ember ne akarjon az otthoni kupacokon megszokott tempójával túraidőt saccolni, mert itt bizony vagy egy órával Én is alábecsültem, pedig elég rendes tempót mentünk - mint otthon egy teljesítménytúrán. De jólesett és már gurulhatunk is le a kempingbe. Kár, hogy közelít a portya vége, már csak két nap ! Itt még sokat el lehetne bolyongani. Addig is jól fog esni a vacsora, ... meg más is. Ugyanis eddig tartott a jó idő, egyre morcabb felhők jöttek, este már esett is. De nem is értem mit akarunk ? Az előző évben három nap folyamatos eső volt, előtte két nap, most meg még mindig semmi ? Jó-jó, viszont mi lesz így a következő két, túrázásra szánt napunkkal ? Másnap megtudtuk.

Tizenharmadik nap - nem túl szerencsés szám, legalábbis ha az égre tekintünk, ez juthat eszünkbe. Ez a nap a bevásárlásé lesz, a tegnapi túrázók számára is. Könyv a Dolomitokról - angolul, Rosengarten térkép, achát a Falzaregoról - ez már megvan. De azt a közel 100000 lírás Dolomitról készült fényképalbumot azért mégis ott hagytuk, pedig micsoda fotók voltak benne ! Meglesz az még jövőre is - remélem. Délután vártuk, hátha bíztatóbb lesz az ég, de csak romlott a helyzet, ezért nagy elhatározást tettünk: elindulunk haza. Már csak egy aprócska akadály volt: valakinek le kellett beszélnie a recepcióst, hogy a mai napot is ki kelljen fizetnünk, hiszen már négy óra is elmúlt és még mindig bent voltunk a kempingben. Ráadásul mától sokkal drágább a kemping, mert itt a főszezon, ha meg még itt itt sem alszunk, akkor aztán a legkevesebb kiadás is sok. Ez a megtisztelő feladat Margóra jutott és meg is oldotta. Elindultunk hát északnak Dobbiaco, majd már Ausztriában Tessenberg érintésével Dél-Karintiába, hogy a térképeken festői útvonalként vagy látványos szakaszként jelölt Lesachtal, majd a Ober és Unter Gailtalban még szét tudjunk nézni, míg ránk nem sötétedik. És jött az isteni szikra a Maria Luggaui templom megnézése után, hogy ha már úgyis megmaradt egy napi szállásköltség, verjük hát el, vacsorázzunk meg ! Zacskós levesek, konzervek és hasonló műétkek után erre már senkit sem kellett rábeszélni. Közben persze sötét és egyre sötétebb fellegek gyűltek, zengtek a hegyek, a távolban villámok cikáztak, a völgyekben felhő pamacsok szálltak felfelé. A völgy igen misztikus képet kezdett ölteni. A vacsorától újra fellelkesülve - mert a korábbi hazaindulás immár a nem kizárólag francia-rajongók lelkesedését is megtörte - indultunk hát haza. Este nyolc óra, már szinte teljesen sötét. Most jön hát - Leventésen szólva - a "nightmare" szakasz Villachig, míg el nem érjük az autópályát. Elsősorban Margó számára eljött hát az "adrenalinra gyúrás" /ismét csak Királyunk remekbe szabott pösszenetét idézve/ másfél órája, focisan szólva: két félidő a pokolban. Kb. 100 km van még hátra az A2-es autópályáig egy keskeny, kanyargós úton, esőben, koromsötétben... Az ablaktörlő kívülről dolgozott, Levi pedig belülről próbált páramentesíteni, miközben Margó el sem tudta képzelni, hogy mit láthatok Én egyáltalán az útból. Mire Én is kezdtem már unni a dolgot, az út kezdett egyre egyenesebb, szélesebb lenni, majd feltűnt az A2 táblája és már sínen, azaz pályán voltunk. Még egy megálló Klagenfurt után egy osztrák pihenőhely nagy parkolójában, ahol épp osztrák volt a legkevesebb: teljesen nemzetközi csapat gyűlt össze, igen szép számmal így éjfél előtt. Csehek, szlovákok, lengyelek, magyarok, szlovének, németek, hollandok és még ki tudja hány náció. Közeledett Orbánia, Rábafüzesnél beleléptünk... , aztán jól megtöröltük a lábunkat. Még egy capuccino Csákánydoroszlón és már csak haza kellett gurulni a 8-as út szombat éjszakai rendőr-hadai között. A Rue de Cseresznyén ért a pitymallat: itt tettük ki Rókáékat, megpróbáltatásuk végetért. Még Királyunkat is haza fuvarozván, szinte pontosan tizenhárom nappal elindulásunk után pilótánk is hazatalált. De messze van a következő portya !